Oldal kiválasztása

Rólam

 Varga Alexandra

 Gyógytornász

Bemutatkozás

Varga Alexandra vagyok, Gyógytornász. Amikor megszereztem a diplomámat az egyik álmom vált valóra. Mindig is figyelmesen, nagy érdeklődéssel hallgattam az embereket és valami belső erő mindig motivált, hogy segítsek másokon. Ebben a hivatásban abszolút megtaláltam a motivációmat. Gyógytornásznak lenni nem annyit jelent, hogy feladatokat diktálsz, mint egy katonatiszt. A gyógytorna ennél sokkal sokszínűbb és változatosabb, izgalmasabb dolog.

A gyógytornász fejében egyszerre több száz gyakorlat kering, ezek közül igyekszik a legmegfelelőbbeket kiválasztani és rád adaptálni. Közben folyamatosan figyel a visszajelzéseidre. Nem csak az érdekli, amit mondasz, hanem próbál rád hangolódva kicsit a lelki társad is lenni.

Saját kompetencia határainkon belül igyekszünk holisztikusan, azaz a teljes embert szemlélni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az első alkalom egy tetőtől talpig terjedő állapotfelméréssel indul. Másrészt abszolút hiszem, hogy nincs testi egészség belső harmónia nélkül. Erre utal az oldal neve is hiszen a psziché egyértelműen tudja pozitív és negatív irányba is befolyásolni a fizikai testet. A legszebb az egészben az, hogy ez fordítva is működik, ha dolgozunk a test szöveteivel egyértelműen kihatunk a lelkiállapotra is. Ez a legnagyobb ajándéka a mozgásterápiának, gyógytornának.

Diplomámat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán szereztem gyógytornász szakon.  A gyakorlati időszak során a gyógytorna számos szakterületébe betekintést nyerhettem, és ekkor körvonalazódott bennem, hogy a mozgásszervi rehabilitáció, ezen belül elsősorban a gerincet érintő problémák kezelése áll legközelebb a szívemhez. Az egyetemi évek során edzői végzettséget is szereztem, majd később sportrehabilitációs tréner vizsgát is tettem. 

Legfőbb célom, hogy folyamatosan napra kész tudással segítsem a hozzám forduló pácienseket, így az elmúlt néhány évben számos továbbképzésen vettem részt. Elvégeztem többek között a derékfájós betegek körében jól ismert McKenzie tanfolyam „A” részét, a gerincferdülés kezelésére szolgáló 3D Scoliosis terápiát, a Funkcionális fascia tréninget, Gerinctréner, a kiensiology-taping valamint a flossing továbbképzéseket.  Ezen kívül volt szerencsém egy több napos modern szemléletű, gátizmokkal kapcsolatos továbbképzésen is részt venni. Az állkapocsízület problémáival és kezelési lehetőségeivel is megismerkedtem a közelmúltban. 

Azt tapasztaltam, hogy a mozgásterápia mellett sokszor szükséges manuális kezeléseket is végezni, a gyógyulás felgyorsítása érdekében. Ezen a területen is igyekszem folyamatosan bővíteni a szakmai tudásomat. Korábban trigger és tenderpont kezeléssel, lágyrészek mobilizációs tecnikáival kapcsolatos képzést végeztem, jelenleg pedig egy kétéves manuálterapeuta képzésen veszek részt.  Foglalkozásaimon használok miofaszciális mobilizáló technikákat, dolgozok triggerpontok mobilizálásval, köpöllyel, fasciakésekkel.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem csak a gyakoraltban alkalmazhatom az eddig megszrezett tudásomat, hanem oktatóként is részt veszek szakmai továbbképzéseken. Kinezio tape, triggerpont terápia, állapotfelmérés képzéseket vezetek. 

A rehabilitáció során az elégedett páciensek mosolya és hálája az ami motivációt biztosít számomra a további fejlődéshez. A közös munka során a fájdalommentes mozgásélmény elérése vagy a mozgásszervi problémák megelőzése a célunk.  

Varga Alexandra Gyógytornász

Tanulmányaim

  • Gyógytornász/ Fizioterapeuta
  • Manuálterapeuta (Folyamatban)
  • Sportrehabilitációs tréner
  • Edző
  • Gerinctréner
  • Triggerpont kezelés
  • Hegkezelés
  • SMR
  • McKenzie terápia „A”
  • 3D Skoliosis terápia
  • Köpöly
  • Flossing
  • Funkcionális fascia tréning
  • Kinezio taping/ sporttaping alap és haladó
  • Kinezio taping kismamáknak
  • Eszközös mifascia mobilizálás
  • Beyond Kegels -AT workshop

Szakterületek

  • tartásjavítás
  • izom-kötőszöveti egyensúly megbomlások kezelése
  • prevenció
  • ülőmunka, rossz terhelés, mozgásszegény életmód okozta tartáshibák korrekciója
  • degeneratív gerincproblémák, porckorongsérv, spondylosis kezelése
  • mobilizáció
  • műtétek utáni rehabilitáció
  • ízületi bántalmak kezelése
  • gerincferdülés kezelése

Tegyünk együtt az egészségedért!

Vedd fel velem a kapcsolatot és jelentkezz kezelésre!